2017. január 8., vasárnap

Lake District-i kalandozások

Sziasztok! A decemberi utazásunkról szeretnék mesélni egy kicsit bővebben. Azzal a céllal indultunk el a Lake District National Park-ba (amely Északnyugat-Angliában, Cumbria megyében található), hogy megmásszuk Anglia legmagasabb hegyét, a Scafell-t és feljussunk a csúcsára, az úgynevezett Scafell Pike-ra. Maga a hegy 978 méterrel a tengerszint felett található, de kiemelkedése csupán 912 méter. Ez annyit tesz, hogy ténylegesen csak ennyit mászunk meg belőle.
Már jó előre lefoglaltuk a szállásunkat, amihez a booking.com alkalmazást használtam. Mindenkinek csak ajánlani tudom egyébként, mert jelentősen megkönnyíti a szállás keresést/foglalást. Sőt, rengeteg helyen nem is kell előre fizetni, hanem csak lefoglalod és kész is. Egy hatalmas vidéki kúriában szálltunk meg. A rengeteg ünnepi dekoráció, a feldíszített karácsonyfák és kandallók pedig annyira filmbe illővé varázsolták az egész helyet, hogy egy kicsit a Reszkessetek betörőkben éreztem magam!
Maga a kiszemelt hegy egy jó 40 perces autóútra volt a hoteltől. Azt el kell mondanom így elöljáróban, hogy ez volt az első igazi hegymászásom és bármiféle tapasztalat híján, eléggé irreális elképzelésekkel indultam útnak. Először is tudni kell, hogy három út vezet fel a csúcsra. Egy rövid, egy közepes és egy hosszú, amiknek a nehézsége is egyenesen arányosan nő a hosszúsággal. Úgy voltam vele, hogy hát nehogy már a legrövidebben menjünk, minimum a közepeset kellene választani... Meg hogy jaj de jó lenne, ha minden tiszta hó lenne! Na hát ilyen és ehhez hasonló felkiáltásokkal indultunk neki az útnak, aztán persze rá kellett jönnöm, hogy az a rövid út sem annyira rövid és a hó sem lett volna vicces csákány és mindenféle egyéb felszerelés nélkül. Körülbelül 6 és fél óra alatt tettük meg az utat a csúcsig és vissza, ami olyan 10 km volt. Az út nagy részén nem voltak különösebb akadályok, egyszer kellett átmenni egy kis patakon, ahol a köveken lépkedve, a vízben gázolva jutottál át a túloldalra, aztán egy jó darabig csak az emelkedéssel és a kő lépcsőkkel kellett megküzdeni. Viszont később olyan meredek, sziklás rész következett, ahol négykézláb mentünk fel, fogást és támasztékot keresve kézzel-lábbal egyaránt. Én azt hittem, hogy ha ezen a meredeken felérünk, megpillantjuk a csúcsot és mindjárt ott leszünk, persze tévedtem... Sziklás hegyek végtelenét láttam, jéggel, foltokban hóval beborítva, úgyhogy folytattuk tovább az utat. Szerintem mondanom sem kell, hogy miután átküzdöttük magunkat a csúszós, köves halmokon a csúcsig, lélegzet elállító látvány tárult a szemünk elé. Beszúrtam pár képet is, de sajnos nem adják vissza teljesen azt az érzést, amikor fent állsz a szeles csúcson, a semmi közepén, mindenhol csak végtelen, felhőbe vesző hegyeket látsz és tudod, hogy a saját erődből jutottál fel ide, keményen megdolgoztál érte és most ott vagy. Pont akkor, abban a pillanatban, ott fent és csak nézed ezt a lenyűgöző kilátást. Abban a pillanatban semmi sem érdekel... Aztán rájössz, hogy innen le is kell menned valahogy... :) Pont sötétedésre értünk vissza a kocsihoz, teljesen az élmény hatása alatt voltunk és már a következő utat terveztük!
A képekre kattintva megnézhetitek őket nagyobban, valamint Instagramon is megtalálhatjátok őket!
Remélem tetszett Nektek ez a kis beszámoló, ha valakit érdekel esetleg ezzel kapcsolatban valami, nyugodtan írjatok.






Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése